A bokken a bok és a ken japán szavakból tevődik össze. A bok fát a ken kardot jelent. Tehát a bokken egy japán fakard, amit gyakorlásra használnak. Mérete egy szabvány katanával megegyező, de néha wakizashi vagy tanto alakú is lehet.
A bokken egyáltalán nem összetévesztendő a shinai karddal, amely bambuszból készül és a kendo gyakorlására szolgál.

Használata

A bokken egy viszonylag olcsó és biztonságos helyettese a valódi pengéknek. Sok harcművészetben használatosak, ilyenek például az aikido és a kenjutsu.
2003-ban az AJKF vagyis a japán kendo föderáció új módját mutatta be a kendoval végzett gyakorlásnak. A Bokuto Ni Yoru Kendo Kihon-waza Keiko-ho egy a bokken vagy másnéven bokutoval végzett alapgyakorlatokat foglalja össze. Ez a gyakorlási forma elsőrorban kendokák számára, második danig bezárólag hatásos.
A bokken egy másik fajtája a Suburito, amit a suburi ágra terveztek. A suburi nyers fordításban puszta suhintást jelent, ebben főleg egy mozdulatos vágógyakorlatok vannak. A suburito vastagabb és nehezebb a normális bokkeneknél, ezért a suburito használóinak mind a technikájukat mind a fizikai erejüket fejleszteniük kell. Súlyuk ellehetetleníti a páros- illetve formagyakorlatok végrehajtását.

Történelme

A bokkenek maguk vannak olyan idősek mint a többi japán kard. Harcosok képzésére használták őket, és olyan harcművészek gyakoroltak velük, akik kardforgatást akartak tanulni. Japánban a kardforgatás művészete és a kard maga minden írásos emléknél messzebbre nyúlik vissza. Számos legenda szól karddal kűzdő ősi istenekről, és az ő technikáikról.
A legősibb időkben a japán kardok a kínai változatok másolatai voltak, de ahogy a japán művészet, úgy a kardok is változtak. A kínai kardok hosszúak és egyenesek voltak, főleg döfésre használták őket.
Japánban a kardok rövidebbek lettek, és ívesek, a markolataikat pedig megnyújtották, hogy két kézzel is kényelmesen lehessen fogni. Mikor a háborúkban lovakat kezdtek használni, az ilyen típusú kardokkal remekül lehetett viszonylag széles vágásokkal lecsapni az ellenfelekre.
A Muromachi korban (1336-1600) lett a bokken igazán népszerű. Ugyanekkor kezdték a harcosok az egy-egy elleni küzdelem szituációit tanulmányozni inkább, mint az addig megszokott csatatéri technikákat. Ebből alakultak ki a "ryu" specialitású stílusok. Sok ismert szamuráj ebből a korból származott.
Ahogy a Ryu dojok kardforgatást tanítottak diákjaiknak, nyílvánvaló volt, hogy a drága acél helyett szükség volt valamire, ami biztosította a diákok biztonságát. A "katana" (hosszú kard) már önmagában hatalmas művészeti alkotás. A katanát úgy alakították ki, hogy a gerince (azaz az életlen oldala) felfogja azokat az erőhatásokat amik a csapások, védések közben érnék a harcost. Ha tapasztalatlan használó kezébe kerül, ez a nagyszerű fegyver könnyen kicsorbulhat, vagy akár el is törhet, de az sem meglepő, hogy saját magát sebesíti meg.
Az évezredek alatt szó szerint többszáz különböző ryu létezett, ami kizárólag a kenjutsura specializálódott, amiből szinte mindegyikük a bokkent használta edzéshez. Míg a diákok elsajátították egy megfelelő szinten a kard használatát a bokken segítségével, már magával a gyakorló eszközzel is hatékonyan bántak.
Sok japán legenda mutat be olyan harcokat, amelyek során harcosok különböző okokból kifolyólag bokkent használtak egy ellenük acél fegyvert használó ellenfél ellen. Ugyanennyi legenda magasztalja ugyanazokat a harcosokat, akik nagy tetteket vittek véghez. Sokszor a győzelmek a képzettségnek, sokszor a katana törékenységének voltak köszönhetők.
A bokken egyetlen darab fából készül, míg a katana esetében a pengét két szeg rögzíti a markolathoz. Harc közben ezek a fémszegek eltörhetnek, illetve még a legodafigyelőbb gondoskodás mellett is elrozsdásodhatnak. A legjobb vért és a legjobb kard is elhasználódhat anélkül, hogy ez feltűnne a kritikus pillanatig. Ezzel ellentétben a bokken állapota jól felmérhető, és könnyű karban tartani.
1867-ben a Tokugawa dinasztia elesett, és a feudális japán megszűnt létezni. Akik kardforgatást akartak gyakorolni, azok kénytelenek voltak a shinait használni a bokken helyett. A shinai egy bambuszból készült edzési célokat szolgáló fegyver. Könnyebb és hajlékonyabb a bokkennél.
A shinai egyensúlya nem olyan jó, mint a bokkené, kevésbé hasonlít egy igazi kardra. A használó gyorsasága persze kifogástalan, de nem szerez valódi tapasztalatot a vágáshoz illetve a kard egyéb használataihoz.
Miyamoto Musashi, egy kenjutsu mester híres volt arról, hogy teljes fegyverzetű ellenfelekkel kűzdött meg egy vagy két bokkent használva. Egy népszerű legenda szerint még Sasaki Kojirot is legyőzte egy bokkennel amit egy evezőből készített miközben hajóval utazott a párbaj helyszínéül szolgáló szigetre.

Íme egy lista az alap bokken stílusokról:

1. daito vagy tachi (katana méretű) hosszó kard
2. shoto vagy kodachi vagy wakizashi bo rövid kard (wakizashi méretű)
3. tanto bo (tanto méretű) és végül a
4. suburito ami daito illetve shoto méretben is készülhet, de csak egyedüli tréninghez ajánlott. Sokkal nehezebb és ennél fogva bonyolultabb is a használata. Izom és tapasztalat egyaránt szükséges ahhoz, hogy valaki suburitoval gyakoroljon. Egy híres suburi méretű bokken használója volt Miyamoto Musashi, aki egy ilyen fegyverrel győzte le Sasaki Kojirot.
Bokkent szinte bármilyen stílusban könnyen lehet készíteni. Lehet nagamaki, no-dachi, yari, de akár naginata vagy éppen kama is. És ez még nem minden. A fent említettek csak a legnépszerűbbek.
Az AJKF meghatározta azt is, hogy milyen paraméterekkel kell rendelkeznie egy bokkennek, amit formagyakorlatokhoz használnak.
ilyen lehet a Tachi: teljes hossza körülbelül 102 cm, ebből a tsuka (markolat) körülbelül 24 cm
     vagy a Kodachi: teljes hossza körülbelül 55 cm, ebből a tsuka (markolat) körülbelül 14 cm
Ettől persze nagyon sok koryu (hagyományos japán harcművészeti ág) bokkenje egyedi stílusú, és eltérhet kicsit hosszban, a hegy alakjában, vagy éppen abban, hogy van e tsuba (keresztvas).