2003: Az új dobos és a Cockayne Soup
2003 elején Yune bejelentette,hogy kilép a Gazette-ből. Őt azonnal felváltotta Kai (ex Mareydi†Creia) és aláírtak egy szerződést a PS Company-val, és májusban kiadták első EP-jüket, a Cockayne Soup-ot. Tárfüggetlen bandával a Hanamuke-vel részt vettek az első körútjukon és együtt kiadtak két dalt. A második turnét egy másik zenekarral, a Vidoll-lal kezdték, és együtt szerepeltek a Cure magazin novemberi számában, ami egy olyan magazin, ami a visual-kei bandákkal foglalkozik.
2004: Disorder
2004 január 16-án felvették első egyéni előadásukat a Shibuya AX-nél, amit később kiadtak DVD-n Tokyo Saihan -Judgment Day címmel. Március 30-án felvették a Madara című mini-albumukat, ami 2. lett az Oricon listáján. A Madara-t májusban követte egy DVD, ami 6 dalt és egy 'a stúdióban' dokumentumfilmet. Ugyanebben a hónapban, a GazettE szerepelt a Shoxx magazin egyik különkiadásában, az Expect Rush III-ban, ami visual-kei előadókról szól. A második koncert DVD-jüket, a Heisei Banka-t augusztusban vették fel. Szeptemberben és oktoberben két PS Company-s zenekarral, a Kra-val és a BIS-sel turnéztak. Debütálő albumuk, a Disorder, amit oktoberben adtak ki, 5. helyen végzett az Oricon-on.
A zenekar 2004 végén és 2005 elejét turnéval töltötték, az új mini albumukat, a Gama-t augusztusban vették fel.
2005 - 2006: a NIL és a Nameless Kiberty Sixty Guns
2005 decemberében kiadták első nagylemezüket, a Cassis-t.
2006 elején volt egy névváltásuk - a japán karaktereket átírták romanji-ra - majd februárban kiadták a NIL-t, a második nagylemezüket, és elkezdtek egy új japán turnét, ami a Nippon Boudokan-ban ért véget. Júliusban felléptek Németországban, az első ázsián kivüli helyszínen. A koncertrek az AnimagiC-kal, - ami egy anime - manga rendezvény - keretein belül voltak rendezve.
2007 - 2009: A Stacked Rubbish és a DIM
Még megjelent három kislemez, majd egy namgylemez, a Stacked Rubbish 2007. július 4-én. Ez a 2. helyet érte el az Oriconon az egy nap alatti eladások alapján. Az albumot egy promóciós turné követte júliustól szeptemberig. Októberben, a GazettE megkezdte első európai turnéját Angliában, Finnországban, Franciaországban és Németországban.
2008. február 13-án kiadtak egy új kislemezt, a Guren-t, ami az első helyen végzett az Oricon-on. Bejelentették, hogy egy új DVD-t adnak ki augusztusban, és egy új kislemezt, a Leech-et 2008 őszén, ami szintén az első helyen landolt az Oriconon.
A GazettE elvégzett egy felmérést októberben, From Distorted City címmel, ami a Distorted daytime számra utalt, a Leech című albumukról, amely Tokiót ábrázolja, a torz város szempontjából, ahol a társadalom és a politikai válság söpör végig Japánon.
2008. november 15-én,a the GazettE megcsinálta az első titkos koncertjüket Shinjuku állomásnál.Eredetileg, mintegy kétszáz ötven emberrel számoltak, de több, mint hétezren vettek részt rajta. Az utcán levő emberek miatt a rendőrség két dal után leállította.
2009. január 3-án, a the GazettE aláírta a szerződést a PS Company-hez hogy megünnepeljék a kiadó tizedik évfordulóját, ahol bejelentették, hogy új kislemezt adnak ki Distress and Coma címmel, amelyet március 10-én Makuhari Messe Convention Hall hetedik évfordulója előtt adnak ki.
A zenekar kiadta a következő nagylemezüket, a DIM-et, amit egy turné követett, amelynek állomásai Japán-szerte voltak, az utolsó koncertet Saitama Super Arena-ban tarották.
Október 7-én megjelent az új kislemez a "Before I Decay". December 24-én, a GazettE egy karácsonyi koncertet adott HYMN OF THE CRUXIFIXION címmel.
2010: Átigazolás a Sony Music Records-hoz
2010 márciusában a banda megkezdte a The End of Stillness a fan klub turnét.
A turné után, a zenekar bejelentett egy új lemezt és turnét, melynek a neve TOUR10 NAMELESS LIBERTY SIX BULLETS, ami július elején kezdődött két egymást követő éjszakán a Nippon Budokan-ban. 2010. augusztus 4-én kidtak egy DVD-t a zenekar tíz promóvideójából (amit találóan FILM BUG II-nek neveztek). Az összes esemény után bejelentették, hogy átmennének a King Recordstól a Sony Music Recordshoz a 17-dik sinle-jükkel, a Shiver-rel, amit a Sony Music animéjének, a Kuroshitsuji című animesorozatának a nyitódalának választottak, ez 2010 július 21-én jelent meg.
A Shiver megjelenése után a zenekar bejelentette a TOUR10 NAMELESS LIBERTY SIX BULLETS turné végét, ami a Tokyo Dome-ban lesz, és két új kislemez, a Red és a Pledge megjelenését. A Red szeptember 22-én, a Pledge pedig december 15-én fog megjelenni.
Zenei stílus
A GazettE zenei stílusa különböző, hogy a rock mellett van benne heavy metal, mint az Ogre, és alternatív metál, mint a 'Taion' és a ' The Invinsible Wall'. Dalok, mint a 'Silly God Disco', és a 'Swallowtail on the Death Valley' funk rockos hangzásúak, míg dalok, mint a 'Leech' és a 'Hyena' kemény rock hangzásúak. Más dalok, mint a 'Maggots', 'Discharge' és a 'Headache Man' nehezebb zene, olyan metalcore hangzású. A GazettE is számos dalban használ szintetizátort a női hang alatt, mint például a 'Filth in the beauty'-ban és a 'Leech'-ben. Különböző hangszerelésű zenékhez különböző stílusú zenét használnak. Eredetileg standard hangolást, használtak, de Drop B elsődleges tuningot is használnak. |